A kontinens legfontosabb turisztikai központjai azért számítanak példa nélküli nyári turistainvázióra, mert az amerikai és közel-keleti célpontokat elkerülő utazók tömegei inkább a kontinenst választják. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben – különösen Spanyolországban – turistaellenes mozgalmak ütötték fel a fejüket. A túlzott turizmus miatt Amszterdam és Velence is aggódik – írta a Financial Times.
A trendért nagyrészt az amerikai utazók a felelősek. Az Egyesült Államok Nemzeti Utazási és Turisztikai Hivatala szerint az év első öt hónapjában 7,7 millió amerikai repült Európába – ez 6 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A London, Párizs és Brüsszel között közlekedő Csalagút-vasutat üzemeltető Eurostar adatai szerint 45 százalékkal nőttek a júniusra és júliusra szóló, amerikai utazók által eszközölt foglalások 2024-hez képest. Mindez annak ellenére történik, hogy az idei év eseménynaptára nem kínál olyan monstre látványosságokat, mint a tavalyi párizsi olimpia vagy Taylor Swift koncertturnéja.
Richard Clarke, a Bernstein cég elemzője úgy látja:
Európa nyári szezonja rekordot dönthet.
Annak ellenére, hogy bevételt hoz, a turistaáradat egyre több helyen vált ki tiltakozást. Velencében a lakók legutóbb Jeff Bezos milliárdos háromnapos esküvője ellen tüntettek, és az egész várost teleaggatták a „Nincs hely Bezosnak” plakátokkal.
A helyiek kifogásai szerint a turisták miatt lakhatási válság alakult ki: az albérletek ára az egekbe szökött, a közszolgáltatások túlterheltek. Barcelonában turistákat is zaklattak, más spanyol régiókban is tüntettek ellenük. A görögországi Santorini szigetére naponta százával érkeznek hajók – sokak szerint túl sok és túl gyorsan.
A luxusszállodák viszont jól járnak: az amerikai vendégek általában 20–25 százalékkal többet költenek, mert drágább szobákat foglalnak és rugalmas lemondási feltételeket keresnek. Ennek hatására az amerikai hotelóriások is terjeszkedésbe kezdtek: a Hilton idén 65 új szállodát nyit Európában, míg a Marriott 11,5 százalékkal növelte európai szobakapacitását az elmúlt két évben. Satya Anand, a Marriott európai elnöke szerint „Görögország kiemelt célpont”, de még Bosznia-Hercegovinában is új hoteleket nyitnak.
A kontinensen belüli utazás is felfutóban van. Az Eurostat szerint csak az év első négy hónapjában 22 millióval több európai döntött úgy, hogy saját országában üdül. Ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokba irányuló európai repülőutak száma 2,2 százalékkal visszaesett – részben az amerikai kormányzati retorika és a szigorúbb határellenőrzések miatt.
A Közel-Kelet sem vonz már turistákat úgy, mint korábban. Izrael Irán elleni légiháborúja után tömegesen mondták le az utazásokat Dubajba, Egyiptomba és Törökországba. Az AirDNA szerint egyetlen héten belül 40 százalékkal csökkent a rövid távú bérlések száma a térségben, miközben Európában majdnem 7 százalékkal nőtt. James Seppala, a Blackstone európai ingatlanvezetője szerint „most mindenki Szicíliába, Szardíniára és a görög szigetekre akar menni.”