Az olaszországi Imola után újabb ikonikus helyszínre, Monte-Carlóba látogat a Forma–1 mezőnye. A monacói versenypályán történtek a múltban sokszor nem tükrözték a csapatok közötti valós erőviszonyokat, de mindig komoly rangja van a monte-carló-i győzelemnek. 2023-ban Max Verstappent, míg tavaly az otthon versenyző Charles Leclerc-t intették le elsőként a kockás zászlóval.
A Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: Monaco presztízsében a legrangosabb és a legfontosabb versenyhelyszínek közé sorolható, Silverstone és Monza mellé, a tengerparti környezet és a különleges körítés miatt pedig minden évben a Monacói Nagydíj jelenti a csúcsot az F1-ben a szurkolók, a csapatok és a támogatók, szponzorok körében. A versenypálya nyomvonala az elmúlt években jelentősen nem módosult, és egyesek szerint kellene már egy kis újítás, főleg azért, mert egyre szélesebbek és hosszabbak az autók, ami miatt még kevesebb az esély az előzésre.
Vámosi Péter úgy fogalmazott, sokan „hajlamosak felülni a nosztalgiavonatra”, és azt hangoztatják, bezzeg a hatszoros monacói futamgyőztes és ezzel abszolút rekorder Ayrton Senna nem kereste a kifogásokat, „szinte bárkit megelőzött jobbról-balról” Monte-Carlóban, de a szakíró szerint a kritikusok elfelejtik, hogy akkoriban kisebb autókkal versenyeztek, és könnyebben elfértek egymás mellett a pályán.
Természetesen jelen körülmények között sem lehetetlen az előzés, de a legtöbbször ma már „mesterségesen belenyúlnak” a verseny alakulásába. A szakértő kiemelte, hogy
a hét végi futamon tesztjelleggel csapatonként két boxkiállásra lesz lehetőség, de ettől nem vár óriási változást.
Arra számít, hogy aki megnyeri az időmérő edzést, az jó eséllyel a futamot is behúzza, hacsak nem történik valamilyen technikai hiba, probléma.
A monacói versenypályát keskeny utcák, lassú kanyarok jellemzik, Vámosi Péter megfogalmazása szerint olyan, mint a „Hungaroring szalagkorlát közé szorítva”. A motorerő most biztosan nem fog számítani, sokkal inkább az lehet a mérleg nyelve, hogy mely csapatok találják el a legjobban a beállításokat. Azok a pilóták járhatnak jól, akik maximum 3-5 centire a szalagkorlátot megközelítve is gyorsan tudnak haladni. A szezon eddigi részét dominálta a McLaren, Monacóban azonban eltűnnek a nagy különbségek, így a szakíró szerint
a top négy csapat pilótái közül szinte bárki nyerhet.
A tavalyi győztes, Charles Leclerc hazai közönség előtt nyilván idén is mindent megtesz azért, hogy ismét első legyen, ami ráférne a Ferrarira, hiszen 2025-ben még nincs futamgyőzelme az olasz istállónak. Vámosi Péter azt gondolja, nüanszokon fog múlni, hogy a végén ki ünnepelhet.
Bár Monte-Carlóban soha nincs papírforma, a fogadóirodáknál a McLaren a favorit. A Motorsport Online főszerkesztője szerint ebben nincs semmi meglepő, hiszen a brit csapat konstrukciója nagyon jól működik a lassú kanyarokban bővelkedő pályákon is. „Most már azért a szabályzat sem engedi meg, hogy a csapatok csak úgy tervezzenek egy Monaco-specifikus autót, ami jó lehet akár a Hungaroringen is. Nem feltétlenül igaz az, hogy a McLaren mindenképpen előnyben lesz a többiekhez képest a mostani versenyhétvégén, de azzal nehéz vitatkozni, hogy az ő konstrukciójuk a legjobb, őket kell legyőzni, innen indulhatunk ki” – fejtegette Vámosi Péter.