Infostart.hu
eur:
398.96
usd:
340.99
bux:
99997.81
2025. július 10. csütörtök Amália
Munkálatok 2025. július 2-án a parajdi Só-szorosban, a Korond-patak azon szakaszán, ahol betört a víz a sóbányába. Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Kifakadt a román gazdasági miniszter a parajdi katasztrófa miatt

A parajdi sóbányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatótanácsi tagjainak visszahívását és felelősségre vonását kérte Radu Miruta román gazdasági miniszter, aki szerint az illetékesek tudtak a veszélyről, de elhárították a felelősséget – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a tárcavezető.

Radu Miruta hangsúlyozta: nem igaz, hogy a katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan, előre nem látható volt. 2006-ból voltak hivatalos információk erre vonatkozóan, és számos szakvélemény, tanulmány is figyelmeztetett a veszélyre, amit az illetékesek figyelmen kívül hagytak. „Ezeket a hivatalos információkat semmibe vették, a veszélyt semmibe vették” – fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, az említett információkat a Salrom, a román vízügyi hatóság, az ásványi erőforrások országos ügynöksége (ANRM) is ismerte, és a gazdasági tárca is felelős, mivel a bányavállalat hozzá tartozik. Úgy fogalmazott, hogy a bányakatasztrófa a román állam tehetetlenségét mutatja: az illetékes intézmények „addig hárították a felelősséget, amíg a természetnek már nem volt türelme”.

Bejelentette: kérte a Salrom részvényeseinek a közgyűlését, hogy vonja vissza az igazgatótanács tagjainak mandátumát, és vonja őket felelősségre károkozásért. Az okozott kár mértékét a következő napokban fogják bejelenteni – mondta.

„Nem lehet, hogy a román állam folyamatosan a természetet, a hódokat hibáztassa” – fogalmazott a miniszter, megismételve, hogy a bányakatasztrófa az érintett állami intézmények döntéshozóinak a hibája.

„Akiknek kötelessége lett volna vigyázni az ottani lelőhelyre, nem tették meg, és oda jutottunk, hogy a termék, amit védeniük kellett volna, eltűnt”

– jelentette ki az elárasztott parajdi sóbányára utalva. Közölte: a Salrom új vezérigazgatóját az új igazgatótanácsnak kell majd 30 nap alatt kineveznie.

Radu Miruta elmondta: a víz kinyerése az elárasztott parajdi sóbányából mintegy 45 millió euróba kerülne, és nagy az omlásveszély. Egy előzetes tanulmány szerint létezik egy ennél jóval olcsóbb megoldás is, amely szerint a hegy másik oldalán nyitnának két új tárnát a turizmus és a sókitermelés számára, ezt a továbbiakban is elemzik majd.

Közölte: a parajdi bányakatasztrófa ügyéről az országos korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és a legfőbb ügyészséget is értesítették. Úgy vélte, az okozott kárt a felelősség mértéke szerint kellene elosztani a felelősök között.

A Salrom és a vízügyi hatóság vezetőinek menesztését kérte szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa szerint az érintettek „nem végzik a dolgukat és felelőtlenek”, ami tíznapos késést eredményezett a Korond-patak sürgős - a sóbánya biztonságossá tételéhez elengedhetetlen – elterelési munkálatainál.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.11. péntek, 18:00
Petőházi Tamás
a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke
Emelkedéssel zárt Amerika

Emelkedéssel zárt Amerika

A héten minden az amerikai vámok körül forog, tegnap Donald Trump legalább hét újabb országnak küldött levelet a vámok ügyében, és 50 százalékos vámot jelentett be Brazíliára. A befektetőket azonban nem igazán rendítette meg a bejelentések sorozata, inkább az a narratíva erősebb, hogy idővel megszülethetnek a kereskedelmi megállapodások az egyes országokkal. Ennek megfelelően tőzsdéken is kedvezőre fordult a hangulat, Ázsiában többnyire emelkedtek a piacok, és Európában is többnyire folytatódott az erősödés. A magyar tőzsde ma ismét rekordot döntött, miután a BUX index tegnap története során először lépte át a 100 000 pontos szintet. Az USA-ban enyhe pluszban zártak a tőzsdék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×
OSZAR »