eur:
403.06
usd:
349.46
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin
Apácák imádkoznak rózsafüzérrel Szent II. János Pál pápa szobránál a római Agostino Gemelli kórház épülete előtt 2025. február 20-án. A hörgőtágulattal élő, 88 éves katolikus egyházfőt február 14-e óta a kórházban ápolják.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Massimo Percossi

Ferenc pápának fontos kérése van

Ferenc pápa az előző héthez hasonlóan most vasárnap sem fogja személyesen elmondani az Úrangyala-imádságot – közölte a Szentszék szombaton.

Az egyházfő február 14. óta tartózkodik a római Gemelli-klinikán. Ez lesz a második vasárnap, hogy nem tudja felolvasni a szokás szerint vasárnap délben elmondott beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) vezet be.

A pápát kezelő orvoscsoportot vezető Sergio Alfieri professzor a kezelés kezdete óta először péntek este adott tájékoztatást a nyolcvannyolc éves egyházfő állapotáról. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa túl van az életveszélyen, de állapota továbbra is súlyos, és még legalább egy hétig kórházi kezelésre szorul

Elmondta: Ferenc pápa kérte, hogy részletesen tájékoztassák a sajtót, mivel semmilyen rá vonatkozó információt nem akar elhallgatni. „Azt mondta, hogy az igazat mondjuk” – hangsúlyozta az orvosprofesszor.

Sergio Alfieri tájékoztatása szerint az egyházfő önállóan lélegzik, jól reagál a terápiákra, a szíve erős, közérzete jó, de tudatában van annak, hogy az egészségi állapota súlyos. Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen beteg Ferenc pápa, az orvos azt válaszolta, hogy jó, engedelmes páciensről van szó, aki „minden megtesz, amit tennie kell”.

Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője, a legnagyobb olasz napilapban, a Corriere della Serában szombaton „felesleges spekulációnak” nevezte a Ferenc pápa esetleges lemondásával kapcsolatos nyilatkozatokat és találgatásokat.

Parolin úgy vélte, hogy a kórházból érkező hírek biztatóak. „A pápa dolgozik, de minél többet pihen annál gyorsabban tud felépülni” – mondta a bíboros.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×
OSZAR »