Gyakorlatilag hetek, hónapok, vagy mondhatjuk azt is, hogy évek óta súlyos az aszályhelyzet, néha-néha enyhül. Most milyen fokú aszály van Magyarországon?

Súlyos az aszályhelyzet. Van egy skála, amin értékeljük, illetve van egy olyan mutató, amit számítunk a hőmérséklet-csapadékadatokból, illetve a talajnedvesség adatokból, és ez alapján az ország jelentős része súlyos aszályban szenved.

Nyolcvan százaléka nagyjából?

Inkább több.

Tulajdonképpen csak a nyugati rész egy darabja jelent kivételt.

Igen, az Alpok hatása ott általában megjelenik. Az idei évre is az volt a jellemző, hogy a peremvidékeken majdnem hogy átlagos csapadékok is hulltak néhány helyen, de a júniusi csapadékösszegek rendkívül elkeserítők.

Van, ahol csak 2-3 milliméter csapadék esett az egész hónapban, éppen nemrég tette közzé a HungaroMet az összegzését júniusról, és a nyugati részt leszámítva az ország 80-85 százalékán 2-3-5-6 milliméter esett. Ez a júniusi hónap mennyire rontott a már május végén is tapasztalt helyzeten?

Sokat rontott, hiszen minél magasabb a hőmérséklet, annál nagyobb a párolgás, ráadásul a szeles napok száma sem volt csekély, ez mind-mind fokozza a helyzetet. Aszályos tél után vagyunk, és nagyon hasonlatos a helyzet a 2022-es aszályhoz, ugyanúgy nincs előkészítő csapadék, az, ami a téli félévben esik és nem vegetációs időszakban. Emiatt rossz helyzettel indultunk ugyanúgy, mint 2022-ben, és bár volt tavasszal egy csapadékosabb hónapunk, nagyon messze vagyunk a sokévi átlagoktól. 2022-ben is hasonló volt a Tisza völgyében a helyzet, akkor ott augusztus elejéig volt olyan hely, ahol a 100 milliméter sem esett le, holott júniusban illene egy 50-60 milliméternek leesni csak abban a hónapban.

Amikor tavaly szeptember közepén a nagy árhullám volt a Dunán, el tudták volna képzelni, hogy háromnegyed évvel később ilyen súlyos lesz a helyzet?

El, hiszen ne felejtsük el, hogy tavaly szeptemberben, amikor rekord közeli volt az árvízszint és a vízhozam is a Dunán, a legkisebb vizet lehetett mérni a Tisza völgyében. Egyébként hozzáteszem, hogy Szolnoknál a legkisebb vizet sikerült megdönteni, már négy centivel alatta vagyunk a valaha mért legkisebb vízszintnek, ami mindenféleképpen aggasztó.

Mennyivel rosszabb a Tisza vízgyűjtő területének helyzete a Dunáénál most így, az árhullám után kilenc hónappal?

Jelentősen eltér a Duna és a Tisza magyarországi szakaszának a vízgyűjtő területe. Nyilván a Dunáé lényegesen nagyobb, ráadásul nagy hegységek találhatók rajta, torografikus csapadékképződések a Felső-Duna szakaszon vannak, nagyobb mennyiségű vízhozamokra lehet számítani a Dunán, természetesen nagyobb vízkészletek is vannak. A Duna völgyében van a hazai vízkészleteknek mondjuk a 75 százaléka, hogyha Drávát is hozzászámítom, a Tiszára maradt 25 százalék. Viszont a vízigény meg pont fordítva van, tehát a Tisza völgyében kellene 75 százalékosnak lenni. A Tisza vízgyűjtőjén is, a klímaváltozás következtében, a szakemberek a vízvisszatartásra törekszenek, ez duplán is sújtja a hazai szakaszt.

Magyarázható-e ezzel a jelenséggel az aszállyal kapcsolatos legtöbb probléma, vagy pedig ennél bonyolultabb jelenségekről, összetettebb folyamatokról van szó?

Ez egy összetett folyamat, hiszen az éghajlatváltozás számos visszacsatolásból áll. Egyértelműen kijelenthető, hogy a szélsőségek számának a növekedése és a tartósság, mert az a másik problémánk, akár a meteorológiai, akár a hidrológiai aszályt nézzük, egyértelműen az éghajlatváltozásnak tudható be. Sorozatosan aszályos éveink vannak, 6-7 éve folyamatosan aszályban vagyunk, most nem kell tekinteni, hogy esetleg volt egy csapadékosabb hónapunk, ha a párolgás meg a csapadék különbségét nézzük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy folyamatos leürülésben vagyunk.

A hidrológiai szakmában egyébként van, aki kétkedik a klímaváltozásban? A politikai életben, hogyha világszinten nézzük, sok rangos, fontos ország politikai vezetője minimum megkérdőjelezi ezt a folyamatot.

Ez a hazai vízügyi szakmára nem jellemző, mindenkiben tudatosult az éghajlatváltozás ténye. Sőt, nem hiszem, hogy csak a vízi szakmában, szerintem a magyar lakosság 99,9 százaléka biztosan úgy gondolja, hogy az éghajlatváltozás a felelős ezekért a szélsőségekért.

Ha ezt a 6-7 éves periódust nézzük, megmondható-e, hogy mennyivel esett kevesebb eső, mint az azelőtti periódusban, itthon, átlagosan?

A csapadékhiány évről évre más, nem szeretjük ezeket nagyon átlagolni, mert hidrológiai évekről beszélünk, ami egyébként november 1-jétől október 31-ig tart. Ennek az oka, hogy a párolgás és a csapadék különbözete mikor vált át, mikor lesz víztöbbletünk. Lehet, hogy sok mindent már újra kell írni a tankönyvekben. Kijelenthető, hogy ilyen szélsőséges években, mint amilyen a mostani is, akár feleannyi csapadék hullik, mint a normális, 50-60 százalékos mennyiségek hiányoznak, és ez rendkívül jelentős. Ezt nagyon nehéz visszatölteni, ráadásul, ha ezek a hatások szuperponálódnak, és a felszíni alatti vízkészleteinkben ezek fokozottan jelentkeznek, hosszú távon lehet csak orvosolni.

A mostani időszakban egy vagy két hónap volt talán átlagosan csapadékos vagy minimálisan csapadékosabb és az összes többi szárazabb?

Igen. Leginkább egy hónap volt, amikor azt mondtuk, hogy több esett az átlagnál.

Európai szinten mekkora probléma az aszály?

Nagyon nagy probléma, és nemcsak a mediterrán térségekben, újkori dolog, hogy Északnyugat-Európa is ilyenekkel szembesül. Ebből azt lehet lederiválni, hogy a globális cirkulációs folyamatok változnak meg. A tengerek, óceánok hőmérsékletében következnek be olyan változások, amelyek teljesen megbolondítják az eddig megszokott, például ciklonális jelenségeket, tartósan vízhiányos helyzetek fordulnak elő. Németországot, Hollandiát, olyan országokat is lehet említeni, amelyek egyébként tengerparti területtel is rendelkeznek, kvázi óceáni éghajlatuk lehetne, merthogy Magyarországon valahol a határon vagyunk, a kontinentális éghajlat erősen hatással van ránk, nálunk azért az 1980-as, 1990-es években is előfordultak egymást követő két-három évben súlyos aszályos helyzetek. De most olyan részen is előfordulnak, ami tényleg nem szokványos.

Az ENSO-jelenség, tehát a La Niña, El Niño váltakozása, illetve akár a semleges helyzet mennyire hat Európának erre a részére? Sokan megpróbálják összefüggésbe hozni, de viszonylag távoli régióról beszélünk.

Távoli régió, de ránk is hatással van, hiszen a ciklonok, az úgynevezett frontális csapadék, amiből mi 2022-ben kimaradtunk, mert a ciklonok nem hoztak párát, nyilvánvalóan összefüggésben van a tengerek, óceánok hőmérsékletével. Ha nagyobb a párolgási mérték, akkor természetesen a ciklonok tudnak párát hozni, de az a gond, hogy a csapadékozó ciklonok is sokszor észak fele mennek el, és elkerülnek bennünket. Ha meg végre a ciklon csapadékot hoz, és ezt láttuk tavaly szeptemberében, a Boris ciklon esetében, akkor már olyan mennyiségű pára érkezik, és akkora a látens hő fölhalmozódása a fölső rétegekben, hogy irtózatos mennyiségű és intenzitású csapadékok alakulnak ki. Az is a gondunk a tartós hőségnapokkal, hogy általában nagy intenzitású csapadékot készítenek elő. Amikor a tengerek felől megérkezik a pára, hegyvidékeknél gyors a felemelkedés, akkor persze nagyon bonyolultan mozog a ciklon, és nagyon nehezen előrejelezhetővé válnak az árvizek, mint ezt megtapasztaltuk tavaly szeptemberben, amikor azt gondoltuk, hogy a Rábán jön valami nagyon nagy víz, és aztán a Lajtán jött, a ciklonnak a csápjai össze-vissza mozognak.

A jóslathoz képest 50-100 kilométer eltérés is nagyon komoly változást hoz.

Hogyne, mert más részvízgyűjtőn hullik le az a nagy mennyiségű csapadék. De azt sem gondoltuk volna, hogy hét nap alatt 420-430 milliméter csapadék hulljon le az Alpoknak bizonyos részein, de erre föl kell készülnünk, nekünk van árvízi időelőnyünk, de azoknak, akik a hegyvidéki területen vannak, Felső-Ausztriában, például, nagyon kritikus helyzeteket teremthetnek.

Utána pedig, például Spanyolországban a DANA-jelenség óriási árvizeket és özönvizeket okozott. Először Valencia tartományban, de Spanyolország más részein is, majd Európa más részén is.

Észak-Olaszország is nagyon kockázatos terület, ott is nagyon sokszor fordulnak elő nagy intenzitású csapadékok, emberéleteket követelnek nem egyszer. De ott volt a Rajna völgyében is az árvízi jelenség, amikor 180 ember halt meg egy gyorsan kialakuló helyzetben, nem is gondolnánk, hogy ilyen fejlett társadalomban előfordul ilyen. Ez a víz ereje. Arra számítunk, hogy ezek gyakoribbá válnak. Az előrejelzés azért nehéz, mert a rendkívüli eseményeknek a bekövetkezési valószínűségét nem lehet az elmúlt 30-40-50 évből meghatározni, mert az úgynevezett mértékadó árvízszinteket is az elmúlt évek árvízszintjei alapján határozzuk meg. De mivel az értékek eloszlása változott meg, ha ezt egy függvény szerint próbálnám leképezni, az változott meg. A klímaváltozási előrejelzések alapján kell nekünk újra fölépíteni azt, hogy mondjuk mennyire, vagy milyen szintre legyen kiépítve egy árvízvédelmi rendszer.

Mi hozna az aszályra valamiféle enyhülést? Gondolom, 5-10-15 milliméter csapadék maximum csak enyhít a helyzeten.

Igen, kicsit enyhít talán. Ez egy sok összetevős dolog, és nem csak a vízügyi ágazatnak a vállát kell, hogy nyomja ez a probléma. Sok ágazat érintett, illetve olyan ágazatok, amelyeknél van az eszközrendszer, gondolok a mezőgazdaságra is, hiszen a legközvetlenebb és a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban okozza az aszály. Eszköz a mezőgazdaság oldaláról a talajművelési rendszerek megváltoztatása, aszálytűrő kultúrák, hibridek alkalmazása, a felület takarása, mulcsozása, a párolgási veszteségek csökkentése. De ezzel egy időben létre kell hoznunk azokat a vizes élőhelyeket, azokat a vízfelületeket, amelyek pont a hűtőhatást okozzák. Ha nincs párolgás, akkor egyre melegebb van, a tartós hőségnapjaink többek között annak is köszönhetők, hogy nincs párolgás, tehát a látens hő nem vesz el a tényleges hőből, és ezt a hőt érezzük a bőrünkön, és ha nincs pára, akkor nincs csapadék. Nekünk az a legnagyobb problémánk, hogy helyben képződő csapadék sincs. A 2022-es példán láttuk, de most már talán ugyanezt mondhatjuk, hogy annyira ki van száradva a talaj fölső rétege, hogy nincs területi párolgás. Hiába van föláramló légáramlat, abból nem lesz csapadék. Ha mi országos szinten valahogy enyhíteni akarjuk ezt a helyzetet, akkor több konvektív csapadékot kell provokálnunk, ehhez pedig vízfelületek kellenek. Az a nagy kérdés, hogy honnan nyerjük ezt a vízmennyiséget, ezt a vízkészletet, amivel nagy felületeken tartósan tudunk vízborítást létrehozni.

A különféle ötletek, innovációk, elképzelések mennyire múlnak a pénzen?

Nagyon sokba kerülnek ezek a beavatkozások. Egy térségi vízátvezetés súlyos százmilliárdokban mérhető, hiszen azért nagy földmunkákról, műtárgyépítésekről van szó. De, szerintem, azt például nem tudjuk elkerülni hosszú távon, ha így alakul a helyzet, hogy a Duna vízkészletét ne juttassuk a Tisza-völgybe. Tavaly szeptemberben is a lakosság részéről jött a gondolat, hogy a dunai árvizet el kéne raktározni az idei Tisza-völgyi aszályhoz. Nyilván ezek laikus gondolatok.

Hány százalékban lehetséges az ilyesmi?

Amikor a Dunán vízkészlet van, bár most épphogy ezer köbméter fölött van, tehát most nem ez a helyzet áll fenn, hogy a Tisza völgyébe vizet lehetne átvezetni, nagyon nagy szükség lenne rá. Szolnoknál épphogy 60 köbméter per szekundum van most a mederben úgy, hogy egyébként 200 ezer embernek az ivóvizét is onnan kell biztosítani. Szinte szabad vízkészlet nincsen a Tiszában. Ebből most öntözni, beláthatjuk, irreális.

Milyen vízszintnél és vízhozamnál van arra esély a Duna esetében, hogy lehessen a Tisza környékére juttatni vizet?

A vizet át lehet vezetni, hiszen ha nem megy gravitációsan, akkor szivattyúsan kell, és természetesen kell vizet emelni. A Homokhátság vízpótlási tervében sok szivattyútelepnek a létesítése van, magaslati pontokra fölnyomni a vizet, ott puffertározókba tenni, onnan pedig gravitációsan szétosztani. Az biztos, hogy gravitációsan mindent nem lehet megoldani. A Tisza völgyének a mélyártéri területein lehetne, de egyébként meg a medrek süllyedése miatt olyan kis vízállások vannak, ami miatt még egy közepes árhullámból sem lehet vizet kivezetni. Ez egyébként nemcsak a Tiszára igaz, hanem a Rábára is. A medersüllyedési folyamat is pluszban hátrányosan érinti a vízhasznosítási törekvéseinket.

A szakmában hogyan kezelik a mostani helyzetet? Egy lehetőség, hogy még inkább ráirányítsa az emberek, illetve akár a döntéshozók figyelmét a problémára, vagy annyira rossz a helyzet, hogy ezt nehéz derűsen, meg optimistán tekinteni?

Nem tekint erre a helyzetre senki, derűsen vagy optimistán. Én azt gondolom, hogy már a 2022-es aszályban is látta mindenki a helyzet komolyságát. Nem gondolnám, hogy a politika ne érezné ennek a súlyosságát, hiszen tesznek is számos intézkedést az államigazgatásban az aszály kivédésére, vagy a károk mértékének csökkentésére. Azt gondolom, hogy mindenki érzi ennek a súlyosságát, de az eszközrendszer rendkívül korlátos. Amikor a meteorológiai, mezőgazdasági aszály párosul a hidrológiai aszállyal, amikor a vízgyűjtőkről sem hull csapadék, és alig jön vízhozam a Körösök völgyébe, a felvízi országok tározási gyakorlata is bejátszik ebbe, ezek olyan súlyos és szélsőséges helyzetek, amiket nagyon nehéz kezelni. Van jó példa, és valószínűleg ezek után kell mennünk, hiszen a kiskörei duzzasztás létrehozott egy Tisza-tavat, ott olyan mennyiségű, több százmillió köbméter víz tározható, ami átkormányozható a Körösök rendkívül vízhiányos völgyébe. Amíg átjut ez a víz, számos ponton lehet belőle kivenni, hiszen a hortobágyi halastavaktól kezdve mindenki innen kapja a vizet, és számos mezőgazdasági terület öntözhető. Úgyhogy van jó példa, de nagyon kevés. A Tisza nincs duzzasztva, csak Tiszalöknél és Kiskörénél, és a Dunának a duzzasztás helyzetéről meg, azt hiszem, mindenki tudja, hogy nincs.

A Tiszánál mivel járna, ha épülnének új duzzasztók, ez mennyivel enyhíthetne a helyzeten? Egyáltalán mennyire reális ez?

Annak, hogy teljes keresztszelvényében elzárjuk a Tiszát, az ökológiai hatás miatt nem nagy a realitása. De másképp is lehet folyót duzzasztani, lehet fenékküszöböket, bordázásokat alkalmazni, ezek kisebb vízszintemelésre alkalmasak. Illetve vannak olyan keresztműtárgyak, amelyek, mondjuk úgy, hogy a hidrológiai vagy a kékfolyosót nem zárják el, nem akadályozzák a halak mozgását. Például csak időszakosan lehet vele vízszintet emelni, ezáltal persze csökken a felvízen a vízsebesség, ami káros lehet az élővilágra, de léteznek olyan műszaki megoldások, amely az ökológiai rendszert kímélik, ugyanakkor egy közepes árhullámnál képesek arra, hogy vízszintet emeljenek, és közepes árhullámokból a mentett oldalra tudjunk vizet kivezetni. Erre nagy szükség van. Egyre kevesebb a kvázi komolyabb árvíz, amiből vizet lehetne kivenni. Persze előfordulnak extrém esetek, de ilyenkor az elsődleges cél az árvíz biztonságos levezetése. Nagy hordaléktartalmú uszadékokkal terhelt vízről beszélünk, aminek a mentett oldali kivezetése egyáltalán nem egyszerű feladat, de egyébként ahhoz is számos nagy főcsatornát kellene építeni, műtárgyakat át kellene építeni, hogy biztonságosan ki lehessen vezetni ilyen árvizeket. Nekünk az lenne a célunk, ami most jól láthatóan nem működik, hogy a kisebb árhullámokat is tudjuk hasznosítani. Enélkül nem fog menni, ez mindennek az alfája, omegája.

Ez mennyi pénzbe kerülne nagyságrendileg? Hogyan képzeljük el?

Nem mondanék összegeket. Ezermilliárdokban mérhetők, ha mondjuk a Tiszának a csatornázásáról vagy lépcsőzéséről beszélünk, a Homokhátsági Programban, amiben nyilván nincs benne duzzasztás, 1700 milliárd forintra becsülték a vízszétosztó hálózat kiépítését. Egy nagy műtárgy építése tényleg százmilliárdokban mérhető.

A helyi megoldások segíthetnek, vagy egyáltalán értelmezhetők?

Értelmezhetők. Nagyon sokszor mondják azt, hogy a vizet ne hagyjuk lefolyni a területről, és hogy hagyjuk ott a tájban, csak az a gond, hogy egy ilyen aszályos tél után milyen vizet tartsunk vissza? Nincs helyben képződő víz sem, amit vissza lehetne tartani, de valóban az, hogyha a terület tulajdonosa nem kéri a víz elvezetését, és hagyja, hogy az elszivárogjon, vagy beszivárogjon, elpárologjon, az fontos helyi jelentőségű és sok kicsi sokra megy, ez tud javítani a vízháztartási helyzetünkön, mert a felszín alatti vizeinkkel is nagy a gond.

Említette már, hogy az idei évi hasonlít a 2022-es helyzethez, de melyek a főbb különbségek? Hogyan lehetne összehasonlítani 2025 nagyjából első az akkori helyzettel?

Majd szeptemberben többet tudunk ahhoz, hogy a két időszakot összehasonlítsuk. A különbség az az, hogy a 2022-es év előtt csak egy-két év volt aszályos, a mostani év előtt nagyobb aszályossági periódus volt. Sokkal kisebb talajvízszintekkel, felszín alatti vízkészletekkel vágtunk neki ennek az aszálynak, ez az egyik legnagyobb probléma, mert a fölső talajrétegnek a kiszáradása szinte hetek kérdése, bármikor előállhat, de hogy például kapilláris úton hogyan tud a felső talajréteg visszatáplálódni vízzel, vagy ott, ahol korábban felszínközeli talajvizek voltak, és azt a növényállomány tudta hasznosítani? Ilyen most ez sincs.

A Velencei-tónál volt talán a leglátványosabb a 2022-es helyzet, gyakorlatilag szinte használhatatlanná vált a tó. Mennyire van benne a pakliban, hogy ez akár idén is megtörténik?

A tónak a használhatósága több szempontú. Nyilván turisztikai, rekreációs célból mondjuk azt, hogy használhatatlan volt, mert egyébként a Velencei-tónak ez a normális életvitelébe beletartozik. Ha ezt morfológiailag vagy geográfiailag nézem, tulajdonképpen a Velencei-tónál azt szoktuk mondani, hogy nincs semmi látványosság. Az, hogy tartósan kis víz van benne, ez benne van. Amíg nem volt szabályozva a Velencei-tó, számos esetben kiszáradt teljesen. Ebben nincs különösebb érdekesség, hogy így fogalmazzak.

Csak az átlagembernek volt siralmas a 2022-es állapot?

Igen. Például, amikor halpusztulást jelentettek, pont olyan halak pusztultak, amire azt mondták az ökológusok, hogy jobb, hogy így történt, mert ezek behurcolt, nem endemikus fajok voltak, egyébként a nádat pusztították. Még arra sem mondták azt az ökológusok, hogy mekkora vészhelyzet van. Egyébként a Velencei-tó esetében a vízügy gondoskodott arról, hogy ezeket a párolgási veszteségeket lehessen pótolni, két olyan tározó is létesült a vízügyi területen, amely erre szolgál. Sajnos, ezeknek a funkciója megváltozott időközben. Ez némi nehézséget jelent egyébként a Velencei-tó vízpótlási gyakorlatának fenntartásakor, de műszakilag lehetséges.

Hogyan tapasztalta, hogy azoknál a tavaknál, amelyeknél jobban megvan a kiszáradás vagy a majdnem teljes kiszáradás veszélye, oda milyen létesítményeket, milyen intézményeket építenek?

Ez a vízgyűjtőtől függ. A Balatonnal meg a Velencei-tóval is az a gond, hogy a tó térfogatához, felületéhez képest kicsi a vízgyűjtő terület. Ami a vízgyűjtő területen történik, az lesz a tóban is. Ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Annyit lehet, hogy csapadékosabb időszakban a vízgyűjtőn vissza kell tartani a vizet, mint a zámolyi vagy a pátkai tározóban, és utána a kritikus időszakban ebből pótolni a vizet. Ezért is fontos, hogy ezek a tavak ne kapjanak más funkciót. Ha az a funkció, hogy vízszinttartás legyen, akkor tényleg az legyen. Az más kérdés, hogy tározóban annyi vizet nem lehet visszatartani a vízgyűjtőn, hogy az irdatlan mennyiségű párolgási veszteséget pótolni lehessen. Más műszaki megoldás is van, de az ökológiai szempontból nem szerencsés, hiszen akár a Velencei-tó, akár a Balaton esetében is lehet vízátvezetést eszközölni, más vízgyűjtő területről áthozni a vizet. De ilyenkor az a mondás, és ebben nagy igazság van, hogy egy más vízgyűjtőn összegyülekező víznek a kémiai összetétele jelentősen különbözik, más a kőzet, más a fedőréteg összetétele, amit a víz átjár, van annak kockázata, hogy a teljes ökológiája megváltozhat a sekély tavaknak.

Ami a Balatont illeti, sokkal nagyobb, mint a Velencei-tó, és nyilván ez a vízgyűjtő területre is igaz, ott mikor lenne annyira látványos a változás, hogy az emberek megijedjenek? Minek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a Balatonnál drasztikusabb folyamatok menjenek végbe?

Nehéz erre választ adni, már csak azért is, mert folyamatos kutatás tárgya, hogy például a különböző vízállásokhoz vagy vízmélységekhez milyen ökológiai folyamatok társulnak. Az bizonyos, hogy 70 centiméteres vízállással nincsen semmi gond. Illetve turisztikai szempontból van, főleg a déli parton, ez világos. A polgármesterek ilyenkor nyilván nem örülnek, de ők annak sem örülnek feltétlenül, ha túl magas a Balatonban a vízállás, hiszen az a téli időszakban okozhat kellemetlenségeket, belvízi jelenségek meg szoktak jelleni a déli parton. A tavak egy eutrofizációs folyamatba futhatnak bele, de egyébként ezek a sekély tavak önmagukban szukcesszióra vannak ítélve. Föltöltődnek, egy idő után elmocsarasodnak, és utána végük van. Ez a természetes, mondjuk úgy, földtörténeti folyamat egy sekély tó esetében. Az ember ebbe beavatkozik, és azt mondja, hogy vízszintet tart, kotor, a vízgyűjtőt rendezi, megakadályozza, hogy a hordalék bejusson, a szennyvízből ki kell vonni a foszfort, hogy ne legyen eutrofizáció. A Balaton is egyébként, nem mondom, hogy egy időzített bomba, de az, hiszen az iszapban nagyon komoly foszformennyiségek vannak fölhalmozódva, látjuk, hogy nagyon összetett a folyamat algavirágzás esetében. Nem feltétlenül akkor van a Balatonnak algavirágzása, amikor alacsony a vízállás. Most úgy látszik, hogy magasabb vízállásoknál még nagyobb esély is lehet arra, hogy tartósan, egy anticiklonális hatás alatt olyan oxigénhiány vagy oxigén nélküli állapot alakul ki az iszap közelében, hogy ott fölszabadul emiatt a foszfát, ami aztán elindítja az eutrofizációt. Emiatt az algavirágzás beindul, megjelennek a cianobaktériumok, tehát ez egy rendkívül érzékeny, összetett folyamat, úgy szoktuk mondani, hogy abiotikus és biotikus tényezők együttesen határozzák meg, hogy milyen a zavarossága a víznek, milyen a ph-ja, milyen a hőmérséklete, az oldott oxigéntartalma, és erre az élővilág hogyan reagál.

Mivel turisztikailag kiemelten is fontos a Balaton, látható-e a döntéshozókban az a szándék, hogy nagyobb energiát fordítsanak arra, hogy a következő években, évtizedekben is minél élhetőbb legyen a környezet? Arról is beszélnek a klímaváltozással foglalkozó szakemberek, hogy például Magyarországon a Balaton környéke maradhat még több évtizedes távlatban is a legélhetőbb.

Nyilván azért, mert az mégiscsak egy nagy vízbázis. Én azt gondolom, hogy akik a Balatonban érdekeltek helyi igazgatási szinten, országos igazgatási szinten, nagyon eltökéltek és aggódnak a Balaton sorsáért. Jól látható, hogy mindenki meg akarja tenni azt, ami a Balaton hosszú távú fenntartásához vagy élvezhetőségéhez szükséges. Ebben nem látok problémát. De a természettel nagyon nehéz küzdeni. Tehetünk akármit is, de hogyha naponta egy-két centiméter elpárolog a Balatonból, 10-12 milliméteres párolgási veszteségek teljesen természetesek, és ha nincs megfelelő utánpótlás, az olyan helyzetet teremt, amihez csak hozzá lehet szokni. De még egyszer mondom, abból nincs válsághelyzet, ha mondjuk, 70-es vízállás van a Balatonon. Az kétségtelen, hogy a turisztikai értékét csökkenti.

Sokat beszélünk arról, hogy az aszálynak milyen hátrányos, káros hatásai vannak. De milyen előnyei lehetnek azon túl, ami mondjuk az elmúlt hónapokban itt, Budapesten is tapasztalható: bár nem biztos, hogy csak ennek köszönhetően, jóval kevesebb a szúnyog?

Igen, ezt szokták fölhozni, de a szúnyog is a fontos része a táplálékláncnak, tehát ökológiai értelemben fontos. Szigetköz példázza ezt jól, amikor ott jelentős felszíni és felszín alatti vízvesztés volt, akkor jóval kevesebb volt a szúnyog, de miután a vízügy tett arról, hogy a fonatos ágakban megfelelő vízmagasságok alakuljanak ki, megnőtt a szúnyog mennyisége, és a lakosság ez ellen tiltakozott. Nem hiszem, hogy a szúnyoginváziónak bármit kellene befolyásolni. Eddig is tudtuk a szúnyoghelyzetet kezelni, a szúnyogoknak a gyérítési technikája megvan. Persze lehet spórolni, mert nagyon sűrűn nem kell szúnyogot gyéríteni, de én azt mondom, bárcsak lenne minél több olyan kisebb árvizünk, ami a hullámtereket elönti, alakuljanak ki pocsolyák, kopolyák, mindenféle vizes élőhelyek, és legyen minél több szúnyogunk. Ha a vizes élőhelyek nagyságának a növekedésében gondolkodunk, egyébként ez az Európai Unióban is új irányvonal, 10 százalékkal növeljük a vizes élőhelyeknek a nagyságát, az biztos, hogy sokkal több szúnyogot hoz. De a finnek, a svédek megszokták, hogy szúnyoguk van nyáron, az ezer tó országában rengeteg szúnyog van a vizek közelében, ez csökkenti az élvezeti értékét ilyenkor a vizes felületek látogatásának, de sokkal fontosabb az, hogy ezek a vízfelületek párát biztosítanak, hűtőhatást biztosítanak. A szúnyogot meg lehet ilyen értelemben kezelni lakott területen és annak közelében.

A két probléma súlya nem is összevethető?

Nem, nem is kell összevetni. Ezen senki ne kezdjen el morfondírozni, hogy azért ne növeljük a vízfelületünket, vagy azért ne árasszunk el hullámtereket, mert akkor ott több lesz a szúnyog. A szúnyog nagyon fontos a táplálékláncban, rengeteg minden épül rá, mondhatnám a fecskék populációját, satöbbi. Ez a rovar nagyon fontos szerepet tölt be, csak ne legyen invazív, és ne terjesszen semmilyen olyan kórt, ami nem kívánatos. Sajnos, viszont a hőmérséklet emelkedésével ennek van reális esélye, de még egyszer mondom, itt a hidrológiai ciklus valamelyest történő befolyásolásához képest, amivel élhetőbbé válik az ország, jobb lesz a klimatikus viszonya, eltörpül a szúnyogkoncentrációnak a növekedése.

A mostani aszályos helyzet mennyire nehezíti meg a fővárosi agglomeráció vízellátását?

Jelenleg nem nehezíti meg. Budapest parti szűrésű vízbázison van elsősorban. A Dunának a tartósan alacsony vízállása azért hordoz magában kockázatot, hiszen ha az a szűrőréteg, amin keresztül a víz a csápos kutakba jut – hiszen ez közvetlenül hidraulikai kapcsolatban van a Dunával – szárad és nem tudja ellátni a funkcióját, akkor nyilván a Dunából szennyező anyagok juthatnak be, de azért ez a helyzet még nem állt elő. Inkább én azt említeném meg, főleg itt az agglomerációs szinten, hogy az infrastruktúra nem tudta lekövetni a vízfogyasztást. A nagy melegekkel párosul a nagyobb vízfogyasztás, amibe beletartozik a fürdőmedencék föltöltése, sőt, a kertek locsolása is. A megnövekedett vízfogyasztás egy állandó víziközmű-kapacitás mellett történik. Ezért van az, hogy bizonyos időszakokban lecsökken a víznyomás, hiszen ez a rendszer nem képes ennyi vizet továbbítani.

A vízminőségre mikor lesz hatása az aszálynak?

A vízminőségre nem gondolnám, hogy hatása lesz. Az eutrofizáció miatt sekély vagy szikes tavainkban megnő a sókoncentráció, betöményedik, ez egy természetes jelenség. Jóval nagyobb problémának látom azt, hogy a lecsökkent beszivárgási folyamatok miatt a felszín alatti vízbázisaink sérülékenyekké váltak. Nincs akkora utánpótlódás, mint amennyit elfogyasztunk. Az öntözést már ezért korlátozzák, felszín alatti víztestekből nem lehet öntözni, és ezért is húzom alá még egyszer a jelentőségét annak, hogy miért kell nekünk a felszínen növelni a beszivárogtató felületeket, a vizes élőhelyek mennyiségét. Azért, hogy nagyobb legyen az utánpótlódás, és hasznosíthatók legyenek hosszú távon a felszín alatti vízkészletek. A távlati ivóvízbázisokat nem szabad veszélyeztetnünk, mert az az utánunk jövő generációknak lenne nagy probléma. A jelenlegi generációknak a vízigényét ki lehet elégíteni. Magyarországon 95 százalékban az ivóvizet felszín alatti vízből nyerjük, de ha mélyebbre kell mennünk, mert, mondjuk, a sekély vízadó rétegek leürülnek, azzal a kockázattal is számolni kell, hogy a mélyebbről fölhozott víznek nagyobb lesz a sótartalma, nagyobb a hőmérséklete. Ezért is nagyon vigyáznunk kellene azokra a rétegvizekre és karsztvizekre, amik jelenleg az ivóvízbázisunkat jelentik.

Az átlagember mit tehet a saját életében, hogy még jobban vigyázzon a vízre?

Az edukációnak nagy szerepe van, én azt látom, hogy egy átlag magyar állampolgár azt mondja, hogy úgysem tud ebben mit tenni. Van egy illegális fúrt kutam, használom, mert muszáj öntözni, különben kiszárad a gyep. Úgy lehet tudatosan élni, ha azt mondom, hogy nem ragaszkodom ahhoz, hogy nekem állandóan zöld gyepem legyen a kertben. Rengeteg vizet tudnánk ezzel spórolni. Az illegális kutaknak a száma jóval nagyobb, mint a legális kutaké, főleg ahogy az aszály fokozódik, nagyon sok létesül, ezekből őrült mennyiségű vizeket nyernek ki, aminek a mennyiségét nem is tudjuk. A másik gond, hogy nagyon nehéz vízkészlet-gazdálkodást folytatni úgy, hogy nagyon sok felszín alóli vízkivétel nincs mérve. Meg tudjuk becsülni a mennyiségét, mert azért erre vannak módszerek, de a jövőbeni tervezések szempontjából ez egy nagyon nehéz ügy. Az egyéni felelősség ott van, hogy nem feltétlenül kell fürdőmedencét üzemeltetni otthon, hanem el kell menni a strandra. Akinek fürdőmedencéje van, biztos, hogy nem örül, hogy ilyeneket mondok. A másik a tetővizek megfogása. Ez több szempontból is lényeges, főleg dombvidéki vagy domblábi településeken, ahol mondjuk a villámárvíz kockázata nagyobb, de ugyanez igaz a belterületi települési árvizekre is. Ha mindenki képes 5-6 köbméter vizet visszafogni a tetőről, akkor egy nagyon intenzív csapadékeseménynél az első öt perc lehet, hogy kivédhető a lefolyás szempontjából, ez pedig csökkentheti az árvízi árhullámokat a településeken. Ez később fölhasználható például öntözésre, kocsimosásra, és ezzel egyébként az ivóvízkészleteinket is óvja. Új építésű házaknál, lakásoknál szinte kötelező kellene, hogy legyen a csapadékvíz-visszatartásra való törekvés. Ez nyilván különböző beépítettségnél más és mást jelent, minél kevesebb burkolt felület kellene, illetve ha valaki járdát épít otthon, csak példát mondok, azt építse porózus betonból, vagy olyan porózus anyagból, ami átereszti a vizet, hogy ne képezzen lefolyást, minél többet tartson vissza a saját területén, mert a talajvízszint csökkenése különösen kritikus a településeken. Hozzáteszem, hogy ez még az épület statikáját is befolyásolja. Látjuk, hogy Teheránban a felszín süllyedése milyen gondot okoz, és ez a felszín alatti rétegek vízvesztésével nagyon komoly összefüggésben van.

Mit tapasztalt akár az egyetemen, akár fiatalokkal beszélgetve, mennyire kreatív a tizenévesek, huszonévesek társasága abban, hogy akár új módszerekkel is hasznosítsa a vizet, illetve figyeljen a fenntarthatóságra?

A fiatalok nagyon kreatívak, nagyon innovatívak és nyitottak. Persze, mi vízügyeseket képzünk Baján, olyan az orientáltságuk a fiataloknak, akik hozzánk érkeznek, mondjuk építőmérnöknek, hogy a vízgazdálkodás érdekli őket, de meglepő módon vesznek elő olyan ötleteket, amelyek szerintem nagyon jól hasznosíthatók. Hogyan lehet talajvízgalériákat kialakítani mondjuk egy homokhátsági területen, hogyan lehet a felszín alól kibuktatni olyan vízkészleteket, amelyek egyébként kvázi más folyómederbe folynának bele, hátsági területeket ellátni vízzel, hogyan lehet keresztirányú talajcső hálózattal visszapótolni vizet, hátsági, síkvidéki területeken, ezek pont olyan megoldások, amikről most beszélünk, hogy be kell vetni. Eszköztár egyébként van, de még egyszer mondom, ha mondjuk aszálykezelésről beszélünk, a mezőgazdasággal kell összefogni, együttműködni, hiszen a terület az övé. Ez ugyanez igaz akkor, amikor a lakosság azt mondja, hogy az árhullámokat miért nem vezetjük ki és tározzuk a mentett oldalon, de hát ezek magántulajdonban vannak. Kinek árasszuk el a területét? Ez egy nagy kérdés, hogy kisajátítsunk, nem tudom, több ezer négyzetkilométert, hogy ezeket a vizeket be lehessen tározni? De hozzáteszem, hogy azért ennek millió korlátja van, szeptemberi árvizet betárazni jövő júniusi felhasználásra eléggé irreális, de mint mondtam, térségi vízátvezetésekkel azért sok minden orvosolható. Ám azok csak akkor működnek, hogyha a folyómedreinkben is lesznek elegendő vízkészletek.

A víz ára is érdekes kérdés. Hogyan változhat ez a következő években, illetve akár lehet-e annak létjogosultsága, hogy nem minden hónapban ugyanannyiba kerül a víz?

Voltak olyan országok, ahol a vizet tőzsdére vitték, az árfolyam attól függően változott, hogy mekkora a kereslet. Ebből nagyon nagy társadalmi feszültségek lettek, én ezt nem javasolnám feltétlenül, a vízhez való hozzáférés mindenkinek alkotmányos joga, az ENSZ is azt mondja, hogy biztosítani kell. De azt is mondja az ENSZ, és az uniós keretirányelv, hogy a vízért fizetni kell, és a víznek a megtérülését biztosítani kell. Ez a vízbázisvédelem szempontjából nagyon fontos. Ha azt gondoljuk, hogy a víz az nem kerül semmibe, akkor nem spórolunk vele, nem takarékoskodunk vele. Más most egy ilyen aszályos helyzet, amikor veszélyhelyzet van, és biztosítani kell a gazdáknak, hogy elegendő vízhez hozzáférjenek, mert most igazából nem a víz árán múlik ez, de azért érezze, hogy azt a vízmennyiséget az állam abból a célból biztosítja, hogy annak a vidéknek a fenntarthatósága, megmaradása biztosított legyen. De az is igaz, hogy vízkészlet-gazdálkodási szempontjából a vizet a megfelelő értékén kell kezelnünk, mert egyébként nem tudjuk hatékonyan hasznosítani. Ha egy halastavi tógazdálkodó két és fél méteres vízoszlopot térítésmentesen kap, akkor neki nem érdeke, hogyha mondjuk van egy tél végi, kora tavaszi belvizes helyzet, vagy víztöbbletes helyzet, hogy abból ingyenesen föltöltse a halastavát, mert azt mondja, hogy majd lesz áprilisban és májusban is terítésmentesen víz. Ez az egyéni gondolkodást abba az irányba viszi el, hogy mindegy, hogy mikor akarok vizet fölhasználni. Én azt gondolom, hogy a megoldás lehet például az, és ez nagyon fontos a víz értékét tekintve, hogy abban az időszakban legyen térítésmentes a víz, amikor vannak vízkészletek. A gazdáknak pedig meg kell tanulni azt, hogy földfeltöltő öntözést alkalmazzanak. Ne akkor akarjon minden vizet pótolni, amikor nincsenek vízkészleteink, hidrológiai aszály van. Lehet öntözni márciusban, áprilisban, és ez nem is idényen kívüli öntözés, mert ez már öntözési idény. Csak az a gond, hogy Magyarországon igazából nagyon kevesen foglalkoznak tényleges, valós öntözéses gazdálkodással. A magyar gazda legtöbbször kármentési tevékenységet folytat. Amikor már nagy a baj, elindítja az öntözőberendezést, és reménykedik abban, hogy lesz elegendő csapadék. A víz értékére figyelni kell, és időszakosan változtatni kell nagyon helyesen, hogy amikor van vízbőség, ösztönözni kell a gazdát, hogy töltse föl a fölső talajréteget, amikor pedig nagy hiányok vannak, akkor pedig térítse meg a vízszolgáltatásnak a díját.

Mekkora változások várhatók az agráriumban az egyes növényfajok termesztésénél akár a következő években?

Én nem tudom, hogy milyen gyorsan állna át az új rendre, vagy az elvárt vetésszerkezetre a magyar gazdaságtársadalom, nem mondom, hogy négy növény országa vagyunk, de a kukorica, a búza, a napraforgó, a repce mellett a szántóföldeken az összes többi növény csak 30 százalékot tesz ki.

Most a kukoricát és a napraforgót termesztők nagy bajban vannak.

Így van. Aki őszi vetésű gabonában gondolkodik, annak kisebb a kockázat. De már ilyen aszályos tél után ezt sem lehet nagyon mondani, bár még nagyobb eséllyel egy június végi, július eleji aratásra a növény képes jó produktumra. De azok a növények, amelyek augusztusban, szeptemberben kerülnek le a tábláról, lényegesen nagyobb kockázatúak. Szerintem látszik a gazdáknál is, hogy olyan irányba mozdulnak el, ahol nagyobb biztonságot látnak, illetve a kukoricát sokkal korábban igyekeznek elvetni, olyan tenyészidejű növényeket alkalmaznak, amely nagyobb biztonsággal még beérik, és nem fog csonttá száradni a területeken. De ki kell használni a biológiai alapokat, és sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az olyan hibridekre, amelyek jóval erősebben aszálytűrők. Persze az is bejön, hogy olyan növényt kezdjünk el termeszteni, ami genetikailag is jobban bírja az aszályt. Magyarországon van egy konvencionálisnak nevezhető gazdálkodás, ami főleg a gabonanövényekre épül. Sok olyan technika, technológia van, amivel ezen lehet javítani. Ilyen a talajtakarásos rendszer, a párolgásnak a csökkentése, de hozzáteszem, hogy a kukorica esetében, ha nincsen bizonyos időszakban a légkörben pára, az nem köt, és akkor elég rossz lesz a termés. Nem lehet mindent csak felszín alatti talajnedvességgel pótolni. A zöldborsót, ahhoz, hogy zsenge maradjon, fölülről is öntözni kell. Nagyon át kell gondolni, hogy hol mit termesztünk. Én azt gondolom, hogy ott kell fokozni az öntözést, ahol jó tulajdonságok vannak, ott van a legnagyobb hozzáadott érték. Akkor lesz érdekelt a gazda, hogy öntözésberuházást folytasson. Amíg árukukoricát termel, aminek a termesztési rizikója magas, de az input igénye nem olyan nagy – egy ember is ellát több száz hektáros területet –, ráadásul a területalapú támogatás számára ezt nyereségessé teszi, nem biztos, hogy ösztönözve van arra, hogy művelési ágat váltson. Hiszen hogyha intenzívebb gazdálkodást folytatna, akkor az öntözés is jobban az előtérbe kerül. Ha valaki elhatározza, hogy öntözéses gazdálkodást folytat, ahhoz a biológiai alapokat is hozzáilleszti, a növényvédelmet, a tápanyag utánpótlást, ezt egy rendszerben kell elképzelni. Tehát az nem öntözéses gazdálkodás, hogy mindent ugyanúgy csinálok, mint korábban, csak föléteszek egy lineárt, mert észreveszi, hogy nem lesz annyi többlethozama, és ekkor nem érdekelt benne. Ez pedig az egészről elviszi a hangsúlyt.