Infostart.hu
eur:
398.75
usd:
341.12
bux:
99997.81
2025. július 10. csütörtök Amália

Nagy veszély fenyegeti az országot

Az agrárminiszter szerint "az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára".

Nagy István a debreceni Farmer Expo megnyitóján tartott agrárfórumon kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés.

A felszín feletti vizekből jelenleg 80 ezer hektárt öntöznek az országban, miközben a meglévő csatornák 200 ezer hektár öntözését tennék lehetővé - jegyezte meg.

A tárcavezető jelezte: Magyarország folyóiba kevesebb víz érkezik, mint amennyi távozik, így "erkölcsi alapunk van öntözni". Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna-beruházásról, amely napokon belül megkezdődik, ugyanakkor támogatásáról biztosította a Debrecen és térsége vízgazdálkodási programjának a megvalósítását.

Nagy István előadásában utalt a Debreceni Egyetem (DE) kutatóinak munkájára, akik 110 év napi meteorológiai adatai alapján végeztek elemzést, s kiderítették,

30 évente következik be hazánkban olyan fokú szárazság, aszály, ami nagyon komoly gazdasági károkat okoz.

Intő jelnek nevezte, hogy utoljára 1992-ben volt az utolsó ilyen nagy aszály, s a 30 évet tekintve "nekünk nagyon gyorsan fel kell készülni, hogy olyan vízgazdálkodást és talajművelést folytassunk, amivel minimalizálni tudjuk majd azokat a károkat, ami elé nézünk".

Az agrárminiszter hozzátette: az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium vízügyi szakemberei szorosan együtt

dogoznak olyan megoldási javaslatokon, "hogyan tudjuk Magyarország öntözhető területeinek a nagyságát növelni, miként tudjuk megoldani, hogy a vízgazdálkodás sikeres lehessen Magyarországon".

Nagy István a fórumon kitért az agrárgazdaság időszerű kérdéseire is. Jelezte, hogy az idén 4,84 millió tonna búza termett az országban, ami 21 millió ember kenyérellátását biztosítja, fedezi a vetőmagot és a megfelelő takarmányozást.

Megerősítette, hogy a szaktárca teljes mértékben támogatja az almatermelők összefogását, visszautasítja a méltánytalan felvásárlási árakat, és érdemi tárgyalásokat követel az almatermelők és a felvásárlók között.

Nagy István ugyanakkor rámutatott: meg kell tudni újulnia az ágazatnak, a jelenlegi növénytermesztési technológiák újragondolását sürgette, kiemelve, hogy mindehhez az ágazat szereplőinek összefogására, és a fiatalok egyre növekvő szerepvállalására, generációváltásra van szükség.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.11. péntek, 18:00
Petőházi Tamás
a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke
Újra mennek amerikai fegyverek Ukrajnába, támadás érte Kijevet – Háborús híreink csütörtökön

Újra mennek amerikai fegyverek Ukrajnába, támadás érte Kijevet – Háborús híreink csütörtökön

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, fontolóra veszi Patriot légvédelmi rakéták küldését Ukrajnának. Korábban arról szóltak a hírek, hogy Pete Hegseth egyedi döntéssel leállította az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok egy részét, köztük a Patriot rakétákét, de Trump már napokkal ezelőtt felvetette, hogy Kijevnek szüksége van ezekre az önvédelemhez. Két amerikai tisztviselő a Reutersnek azt mondta, 155 mm-es tüzérségi lőszerek, illetve GMLRS-rakéták szállítása már újraindult Ukrajnának. Csütörtökre virradóra Oroszország újra drón- és rakétatámadást hajtott végre Ukrajna ellen, Kijevben két ember életét vesztette.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×
OSZAR »