A pomázi polgármesternek Lázár János építési és közlekedési miniszter megerősítette, hogy „a mi életünkben nem folytatódik" az M0-s meghosszabbítása Észak-Budán.
„Amikor bent jártunk miniszter úrnál, rákérdeztem nála az M0-ásra, hogy körülbelül lőjük be, mikor lesz belőle valami. Azt az információt adta, hogy az már nem a mi életünkben fog megvalósulni” – számolt be Leidinger István az Index Kibeszélő című műsorában.
A polgármester megjegyezte, „ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 40-50 évben olyan problémánk nem lesz, hogy az M0-s építése miatt mondjuk forgalomkorlátozást vezetnének be."
Az M0-ás jelenleg Budakalásznál ér véget. Ha ezt összekötnék Piliscsaba térségével, ami légvonalban 12-15 kilométert jelent, akkor teljessé válhatna a körgyűrű Budapest körül. Ez az északi, a 10-11. számú főutak közti szakasz azonban nehéz domborzati viszonyok között, a Budai Tájvédelmi Körzeten keresztül vezetne, viadukttal és alagúttal.