Néhány tucat tüntető indult szerda délután ötkor a budai Várból, a köztársasági elnöki rezidenciájától az Erzsébet tér felé. Köztük volt a megmozdulás szervezője, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A tüntetők a Palota úton indulva, rendőri kísérettel vonultak céljukhoz az Attila úton és a Döbrentei téren keresztül, egy uniós és egy magyar zászlót a magasba emelve.
Délután hatkor ért a csoport az Erzsébet hídra, ahol azonban nem volt teljes közlekedési zárlat, mert irányonkén egy-egy sávot meghagytak a buszoknak.
Hadházy Ákos az Index tudósítása szerint megköszönte a legelszántabb tüntetők kitartását. A képviselő azt mondta, az ellenállás nem balhé, hanem kitartás és elszántság. Úgy látja, rengeteg fiatal volt éjszaka sokáig a Sándor-palotánál, ha rajtuk múlik, lesz változás. Most építik le a demokrácia utolsó tégláit, "azért vagyunk itt", hogy azok megmaradjanak, de ehhez sokkal nagyobb nyomásgyakorlást kell kifejteni a hatalomra – mondta a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonásáért tartott tüntetésen.
A politikus a témában ötödik alkalommal meghirdetett, ezúttal huszonnégy órás demonstráció záróeseményén hangsúlyozta, versenyezniük kell, a minél erősebb hatalom kiépítésére még elszántabb nyomásgyakorlással és gyorsabban kell reagálniuk.
Később felszólalt Ujhelyi Sándor, az Új Alternatíva Párt elnöke, aki beszédében kijelentette: „Elk*rtuk. Hagytuk, hogy a Karmelita ura teljes diktatúrát építsen ki az országban”. Az Új Alternatíva Párt elnöke hangsúlyozta, hogy most már az idősebbek nem tudják megoldani egyedül, szükség van a fiatalokra is.
Este fél nyolckor néhány tucat tüntető volt jelen Erzsébet hídon, civilek felszólalásait hallgatták. Hadházy Ákos utolsó felszólalóként közölte, hogy 20 órakor feloszlatják magukat és békésen hazamennek. Ez így is történt, a forgalom is megindult a hídon.